Eric Gill fontjai

Gill Sans (1927-30)
Golden Cockerell Roman (1929)
Perpetua (1929-30)
Souls (1929)
Joanna (1930-31)
Aries (1932)
Floriated Capitals (1932)
Bunyan (1934)
Pilgrim (1934)
Jubilee (1934)


GILL SANS (1927-30)

Első talpnélküli betűjét Gill egy bristoli könyvkereskedő barátjának, Douglas Cleverdonnak készítette 1927-ben. A cégtáblára festett és később a könyvesbolt hirdetéseihez is használt betűt Stanley Morison kérésére fejlesztette tovább betűtípussá. A munka gyümölcse a Gill Sans betűcsalád lett, amely sikerrel szállt harcba a csatorna túlpartjáról közelgő fenyegetéssel, a német konkurenciával: a Futurával. A huszadik században a Gill Sans volt a Monotype ötödik legkelendőbb fontja. Első sikerét az L.N.E.R. vasúttársaságnak köszönhette, ugyanis már 1929-től a cég arculati betűje lett. Ezt használták a mozdonyok és állomások névtábláján, a menetrendeken, a hirdetőplakátokon, de még az étkezőkocsi étlapján is. Nemzeti sikere azóta is töretlen: 1935 óta készülnek Gill Sans-szal a Penguin Books jellegzetes borítói, 1997-től a BBC arculati fontja, 2004 és 2006 között pedig az angol fociválogatott mezét ékesítette.

Gill az ideális könnyedséggel olvasható betű keresése során Edward Johnston munkásságára építette saját betűjét. Ezt a hatást sosem akarta tagadni, azt azonban mindig hangsúlyozta, hogy az övé textbetű, tehát alapvetően folyószöveg szedéséhez készült, a Johnston Underground viszont kimondottan display, vagyis reklámbetű. Ennek következtében betűi valamivel keskenyebbek, kisbetűinek vonalvastagsága pedig nem azonos. Felismerhetővé teszi például: a verzál M, amelynek struktúrája egy négyzet arányain alapul (az M középső szárai követik a négyzet átlóit, és a négyzet középpontjában végződnek), a verzál R, aminek lába nem egyenes, hanem ívelt. A kurrens a, ami a kis betűszem és a felső hurok miatt kissé fejnehéz, vagy a b, d, p, q, amelyeknek a különböző változatokban különböző nyúlványai vannak (italic, bold, condensed), vagy épp nincsenek (regular, extra bold), de a kurzív p markáns kalligrafikus nyúlványa mindenképp jellegzetes, és a t, aminek a függőleges fővonala ferde végződést kapott. Az eredeti betűkészlet furcsasága, hogy kezdetben nem volt különbség az álló 1-es, a verzál I és a kurrens l között; elkülönítésük csak a menetrendek szedésekor vált nélkülözhetetlenné.





Előképe: Edward Johnston betűtípusa a londoni metró logójához










A Monotype korabeli kiadványa a Gill Sans ABC-ről











Gill terve a g betűhöz











a betűcsalád


változatok:














bold







italic






condensed



használják például:

L.N.E.R
logó









L.N.E.R
menetrend







L.N.E.R
mozdony





BBC
logó








Penguin books
paperback
logó és borítók



Penguin books
paperback 2008
limitált kiadás
tervezete: Bill Amberg







USAID
logó


Alvar Aalto
wordmark


Douglas Parfüméria
arculati font






Peugeot
arculati font






PERPETUA (1925-29)

Átmenet a reneszánsz és a barokk antikva között; franciás, ívelt betűtalpak jellemzik, de már nem dől a betűk tengelye, és erős a kontraszt a betűszárak közt. Jellegzetes karakterei például a kurrens a (hegyes kampóival), a verzál U (talpa van), és a felső csúcsban lapos lezárású verzál A.
Stanley Morison csodálta Gill munkáit, és mint a Monotype tanácsadója, felkérte egy új betűtípus tervezésére a cég számára. Gill 1925-ben látott a Perpetua kidolgozásához. Megbízatása valójában egy korábban már kőbe vésett felirat teljes ábécéjének megrajzolásából állt. A Sir Harry Johnston sírfeliratának betűiből ekképp kimunkált Perpetua Romant 1929-ben kezdte árusítani a Monotype, amelyhez azután Gill további két változatot is készített. Az elsőként tervezett Felicity vegyes fogadtatása után megalkotta a Perpetua Italicot, amit elfogadtak a Monotype-nál, és a Roman változattal együtt forgalmazták.
A betű arról a könyvről kapta a nevét, amelyikben először használták: 1929-ben, Walter H. Shewring limitált kiadású munkájában, a The Passion of Perpetua and Felicity-ben. Nemcsak a betűtípust, de az illusztrációkat is Gill metszette a könyvhöz, amelyből néhány oldalpárt egy évvel később a Fleuron VII. számában is közöltek. Gill ugyancsak Perpetuával szedte és saját kezűleg illusztrálta 1929-es kötetét, az Art Nonsense and Other Essays-t.





Előképe: Robert Granjon reneszánsz betűmetsző francia kurzív anikvái.
Gill először Sir Harry Johnston sírfeliratán használta.








The Passion of Perpetua and Felicity
1929
(Fleuron VII.)












































a betűcsalád



változatok:














bold







italic


használják például:
Barack Obama
wordmark
(az arculati font a Gill Sans)





JOANNA (1930-31)

Klasszicista antikva; a betűszárak közti hangsúlyos különbséggel, egyenes betűtengellyel és derékszögű talpakkal. A kurzív változatok szokatlanul keskenyek, és mindössze 3 fokos a betűk dőlése, szinte függőleges. Jellegzetes betűi például a kurrens a, d és g.
Gill az egyik lányáról nevezte el ezt a fontot, melyet eredetileg magánnyomdája, a Hague & Gill számára metszett. Eleinte kis mennyiségben készült, kimondottan kézi szedéshez. 1931-ben Gill ezt a betűjét választotta An Essay on Typograpy című könyvéhez, amelyben kifejti nézeteit a betűszedésről, tervezésről és tipográfiáról. 1937-ben végül a Monotype hozta forgalomba.










An Essay on Typography
1931








a betűcsalád


változatok:














bold







italic