német kalligráfus és betűtervező
Németországban, Darmstadtban él. Felesége a szintén betűtervező és kalligráfus
Gudrun Zapf von Hesse.
Zapf műve jó és rossz értelemben egyaránt megkapott minden elismerést, hiszen egyfelől fontjait, köztük a Palatinót és az Optimát mély szakmai megbecsülés övezi, másfelől viszont alighanem ő a legszégyentelenebbül plagizált tervezője a huszadik századnak. Ennek legismertebb példája a Monotype’s Book Antiqua, ami a Microsoft Office révén vált közismertté, és amiről széles körben úgy tartják, hogy a Palatino „koppintása”. 1993-ban Zapf kivonult az ATypI-ból (Association Typographique Internationale – Tipográfusok Nemzetközi Szövetsége), így jelezve tiltakozását az ellen, ahogy az ATypI prominensei képmutatóan engedély nélküli másolatokat készítenek.
Hermann Zapf Nürnbergben született abban a zavaros korszakban, amelyet a Münchenben és Berlinben kirobbant német forradalom, az első világháború vége, Vilmos császár száműzetése és Bajorország mint önálló állam Kurt Eisner általi megalapítása fémjelez. Ráadásul 1918-19 volt a nagy európai spanyolnátha-járvány időszaka, amely Zapf két testvérét is elvitte. Éhínség sújtotta Németországot, úgyhogy édesanyja örömmel küldte Hermannt iskolába, ahol egy Herbert Hoover (az USA későbbi
elnöke) által szervezett jótékonysági program keretében napi meleg élelemhez jutott. Az iskolában Zapf főként a technikai jellegű tantárgyak iránt érdeklődött. Egyik kedvenc könyve a
Das neue Universum (Az új univerzum) című tudományos folyóirat évkönyve volt. Bátyjával együtt sokat kísérleteztek elektromos készülékekkel, rádiót raktak össze, riasztórendszert fabrikáltak a házukra. Zapf már gyermekkorában elkezdte a betűkkel való foglalkozást, fejlesztvén egy titkosírást, amelynek segítségével bátyjával váltott kódolt üzeneteket.
Zapf 1933-ban fejezte be az iskolát, s feltett szándéka volt, hogy elektromérnöknek tanul. Sajnos azonban édesapja munkanélkülivé vált. Zapf apja összetűzésbe keveredett a nemrégiben létrejött Harmadik Birodalommal szakszervezeti kapcsolatai miatt, és ezért rövid időre a dachaui koncentrációs táborba került.
A tipográfusi karrier kezdetei
Zapf az új politikai rendszernek köszönhetően nem nyert felvételt a nürnbergi Ohm Technikumba. Ezért más szakmát kellett kitanulnia. Tanárai, akik tudatában voltak a politikai nehézségeknek, felfedezték Zapf rajzkészségét, és azt javasolták, hogy sajátítsa el a litográfus-mesterséget. Ám bármelyik céghez folyamodott tanonci állásért, politikai kérdésekről faggatták, így aztán, noha tehetségét elismerték, nem alkalmazták sehol. Tíz hónappal később már a telefonkönyvben fellelhető utolsó cégnél próbálkozott, ahol végre békén hagyták a politikával. Tetszett nekik Zapf munkája, de mivel litográfiai munkát nem végeztek, így litográfusra sem volt szükségük, retusőrként vették fel. Zapf 1934-ben kezdte meg négyéves tanonckodását.
1935-ben Zapf megtekintett egy nürnbergi kiállítást, amit
Rudolf Koch tipográfus tiszteletére állítottak össze. Ez az élmény fordította érdeklődését a betűtervezés irányába. Két könyvet is vásárolt a helyszínen, és azokból tanult önállóan kalligráfiát. Ezen kívül a nürnbergi városi könyvtárban tanulmányozta a kalligráfia remekeit. Szakoktatója hamar felfigyelt kalligráfiai szakértelmére, így Zapf munkája innentől fogva a betűk retusálására és kollégái retusőr-tevékenységének javítására irányult.
Frankfurt
Pár nappal inaséveinek lezárulása után Zapf Frankfurtba költözött. Mivel nem rendelkezett szakmunkás-bizonyítvánnyal, Nürnbergben nem kaphatott munkavállalási engedélyt. Zapf a Rudolf Koch fia, Paul Koch által vezetett „Werstatt Haus zum Fürsteneck” nevű létesítményhez szegődött el, ahol ideje java részét tipográfiai feladatokkal és kottaszedéssel töltötte.
A nyomdatörténész Gustav Mori révén Zapf kapcsolatba került a frankfurti D. Stempel AG és a Linotype GmbH betűöntő cégekkel. 1938-ban tervezte első nyomtatott betűtípusát számukra, méghozzá egy
Gilgengart nevű fraktur betűt.
Háború alatti pályafutás
1939 április elsején Zapfot besorozták, és a Siegfried-vonal megerősítésére indulókkal együtt Pirmasensbe küldték. Mivel nem volt alkalmas a nehéz fizikai munkára, hamarosan szívpanaszai jelentkeztek, így irodai feladatra osztották be, ahol fraktur betűvel írta a tábori jelentéseket és a sport-igazolványokat.
A második világháború szeptemberben robbant ki, és Zapf egységét átvezényelték a Wehrmacht kötelékébe. Szívproblémái miatt Zapf nem csatlakozhatott a Wehrmachthoz, ehelyett leszerelték. 1942 április 1-én azonban újra behívták. Először úgy volt, hogy a Luftwaffe-hez kerül, ám ehelyett mégis inkább a weimari tüzérséghez küldték. Nem szerepelt valami jól, a kiképzés alatt összekeverte a jobb kezét a ballal, a fegyverekkel pedig túlságosan félénknek és esetlennek bizonyult. A tisztek nemsokára véget is vetettek tüzéri karrierjének.
Zapfot visszaküldték az irodába, majd Jüteborgba került térképészeti kiképzésre. Azután Dijonba, később Bordeaux-ba került, ahol csatlakozott az Első Hadsereghez. A térképészeti egységnél Zapf feladata Spanyolország térképének megrajzolása volt különös tekintettel azokra a vasútvonalakra, amelyek alkalmasak tüzérségi erők szállítására. Zapf jól érezte magát térképészként. Kiváló látásának köszönhetően képes volt nagyító nélkül is egy milliméteres betűket írni, s ez a tudománya is segítségére volt abban, hogy visszavezényeljék a hadsereghez.
A háború végeztével Zapf francia hadifogságba esett, amelyet egy tübingeni tábori kórházban töltött le. Művészi munkái miatt nagy becsben tartották, és, gyenge egészségére hivatkozva, már négy héttel a háború vége után hazamehetett. Hazatért Nürnbergbe, ami a légitámadások miatt jelentős károkat szenvedett.
A háború utáni időszak
Zapf 1946-ban kalligráfiát tanított Nürnbergben. 1947-ben visszaköltözött Frankfurtba, ahol a Stempel betűöntöde alkalmazta a nyomdai munkák művészeti vezetőjeként. Nem kértek tőle semmiféle végzettséget, bizonyítványt vagy ajánlást, mindössze annyit, hogy mutassa meg a háború alatt magával hordott vázlatfüzetét, és Hans von Weber „Junggesellentext”-jének 1944-ben készített kalligrafikus átiratát.
Zapf egyik munkája a „Feder und Stichel” (Toll és
karctű) című mű volt, amit Zapf által még a háború alatt tervezett és August Rosenberger vésnök által kivágott fémlemezekről nyomtak ki 1949-ben Stempel műhelyében.
1948-tól 1950-ig Zapf kalligráfiát tanított az offenbachi iparművészeti iskolában, ahol heti két órát adott két osztálynyi grafikushallgatónak. 1951-ben feleségül vette Gudrun von Hessét, aki a frankfurti Städel saját iskolájában tanított.
Grafikusművészként Zapf legtöbb munkája könyvtervezés. Számos kiadónak dolgozott, köztük a Suhrkamp Verlagnak, az Insel Verlagnak, a Büchergilde Gutenbergnek, a Hanser Verlagnak, a Dr. Ludwig Reichert Verlagnak, a Verlag Philipp von Zabernnek.
Betűtervezés
Zapf a nyomdatechnológia több különféle korszaka számára tervezett betűket, beleértve a forró-fém eljárást, a fényszedést (más néven „hideg betű”), végül a digitális tipográfiát is. Legismertebb betűtípusai a
Palatino és az
Optima, az elsőt 1948-ban, a másodikat 1952-ben alkotta meg. A Palatinót August Rosenberggel együttműködve tervezte meg, különös körültekintéssel a részletekre. A név egy 16. századi itáliai betűmetsző, Giambattista Palatino iránti tisztelgés. Az Optima egy kiöblősödő sans-serif betű, amit Stempel 1958-ban hozott forgalomba. Nevét Stempel marketingesei találták ki, Zapfnak nem is tetszett.
Zapf kevés kalligráfiai munkát készített. Ezek legjelentősebbike az Egyesült Nemzetek Kartájának Preambuluma négy nyelven, amit a Pierpont Morgan Library megbízásából hozott létre 1960-ban ezer dolláros munkadíjért.
Számítógépes tipográfia
Zapf a hatvanas évek óta foglalkozik számítógépes programok tipográfiájával. Gondolatait túlságosan radikálisnak minősítették, és nem is vették komolyan Németországban, sőt, a darmstadti Műszaki Egyetem, ahol Zapf 1972 és 1981 között tanított, vissza is utasította őket. A sikertelenség hatására Zapf az Egyesült Államokba költözött, ahol eszméinek barátságosabb fogadtatás jutott. Előadásokat tartott a számítógépes betűtervezésről, majd 1964-ben meghívást kapott a Harvard Egyetemre. Az austini Texas Egyetem szintén érdeklődött iránta, s fel is ajánlottak egy professzori széket neki. Mivel azonban felesége kijelentette, hogy soha nem költözne Texasba (amit kizárólag repülőgépről látott), Zapf texasi álmai szertefoszlottak.
Mivel Zapf amerikai terveiből sem lett semmi, és mivel frankfurti otthonuk szűkössé vált, feleségével együtt 1972-ben Darmstadtba költözött.
1976-ban a Rochester Institute of Technology professzúrát ajánlott Zapfnak a számítógépes tipográfiai programozás tárgyában – ez volt az első ilyen professzori szék a világon. 1977-től 1987-ig tanított ott, ide-oda repkedve Darmstadt és Rochester között. Itt továbbfejlesztette elgondolásait, kapcsolatba lépve olyan cégekkel, mint az IBM és a Xerox, és folyamatosan konzultálva a rochesteri egyetem számítógépes szakembereivel. Zapf hallgatói közül nem egy később befolyásos betűtervező lett, így például Charles Bigelow és Kris Holmes, akik együtt alkották meg a Lucinda betűcsaládot. A kalligráfus és font-tervező Julian Waters és a könyvtervező Jerry Kelly is tanítványai sorába tartozott.
1977-ben Zapf és két barátja, Aaron Burns és
Herb Lubalin New Yorkban megalapították a „Design Processing International Inc. nevű céget, és kifejlesztettek egy tipográfiai számítógépes szoftvert. A cég 1986-ig, Lubalin haláláig állt fenn, 1987-ben Zapf és Burns létrehozták a „Zapf, Burns & Company” nevű céget. Burns, aki maga is képzett tervező és tipográfus volt, a marketing-részleget vezette 1992-ben bekövetkező haláláig. Nem sokkal ezelőtt két alkalmazottjuk ellopta Zapf ötleteit, és saját céget alapítottak.
Zapf tudta, hogy Darmstadtból nem irányíthat egy amerikai céget, viszont nem kívánt New Yorkba költözni. Ezért felhasználta tapasztalatait, hogy kifejlesszen egy betűtervező programot. Ez lett a „
Hz-program”, amit eredetileg a TeX betűszedő rendszerre dolgoztak ki a hamburgi URW Software and Type GmbH-val való együttműködésben. A Hz egy tipográfiai szerkesztőprogram, amelynek célja a lehető legtökéletesebb „szürke” oldal megteremtése a túl nagy szóközökből származó utcák kiküszöbölésével.
Az URW pénzügyi gondjait, majd csődjét kihasználva a 90-es évek közepén az Adobe Systems megszerezte a Hz-szabadalmakat, és némely megoldását felhasználták az InDesign program elkészítésekor.
A Zapfino
1983-ban Zapf a Stanford Egyetemen működő Donald Knuth és Davis Siegel segítségével az Amerikai Matematikai Társaság részére elkészítette az AMS Euler nevű betűtípust, ami matematikusok számára készült fraktur és görög karakterek felhasználásával.
David Siegel nemrégiben fejezte be stanfordi tanulmányait, és érdeklődést mutatott a tipográfia világa iránt. Elmondta Zapfnak az ötletét egy betűtípus megtervezésére, ami nagyszámú glyph-et variálna, és amit Zapf egy kalligráfiai publikációjára kívánt alkalmazni.
Zapf tartott attól, hogy ez így nem lesz jó, és noha érdekelte az összetett program kimunkálása, aggodalommal töltötte el, hogy valami teljesen új dologba fogjon bele. Ám aztán eszébe jutott egy kalligráfiai lap 1944-es vázlatkönyvéből, és felvetette annak lehetőségét, hogy betűtípust tervezzenek belőle. Már korábban felvetette ezt Stempelnél 1948-ban, de az akkori technológia túlságosan lehatárolta szabadságát a karakterek kidolgozásában. Most viszont a modern digitális technológiának hála Zapf és Siegel elkezdtek dolgozni a szükséges bonyolultságú szoftveren. Siegel felkérte Gino Lee bostoni programozót, hogy segítsen a projekt tető alá hozatalában.
Sajnos azonban nem sokkal a munka elkészülte előtt Siegel levélben megírta Zapfnak, hogy otthagyta a barátnője, és ezért elveszítette érdeklődését minden iránt. Siegel felhagyott a további együttműködéssel, új életet kezdett, dolgozott a Macintoshnak, később az internetes design szakértőjévé vált.
A Zapfino kifejlesztése komoly késedelmet szenvedett, mígnem Zapf összeszedte a bátorságát, hogy bemutassa a projektet a Linotype-nak. Ők pedig készen álltak arra, hogy újjászervezzék és befejezzék a feladatot. Zapf a Linotype-pal együttműködve négy ábécét, különféle ornamentumokat, cikornyákat és dingbateket tervezett. A Zapfino 1998-ban került forgalomba.A Zapfino későbbi verziói felhasználják az Apple Advanced Technology és az Open Type által nyújtott lehetőségeket, és ezáltal képesek automatikus ligatúrák és glyph-módosulatok készítésére (a betűkapcsolatok a kontextusnak, vagyis a jelek egyedi kapcsolódási sajátosságainak megfelelően variálódnak), ezzel pedig jobban tükrözik a Zapf-féle kalligráfia dinamikáját és képlékenységét.
Filmes megjelenések
Hermann Zapf a főszereplője a The Art of Hermann Zapf (Hermann Zapf művészete) című 1967-es filmnek. Készült: Hallmark Cards Inc. Kansas City, Missouri és a Zapf tervezési stúdió Dreieichenhain, Németország.
Zapf szintén szerepel Gary Hustwit 2007-es, Helvetica című dokumentumfilmjében.
Publikációk
Calligraphic Salutations: Hermann Zapf’s Letterheadings to Paul Standard – azoknak a kalligrafikus díszítőelemeknek a gyűjteménye, amelyek Zapf Paul Standard-nek az 1940-es és 1950-es években írott leveleinek fejlécén jelentek meg.
August Rosenberger 1893–1980; A Tribute to one of the Greatest Masters of Punchcutting, an Art Now All but Extinct – Zapf tisztelgése August Rosenberger előtt, amely közös munkáikat tartalmazza, amelyeken a II. Világháború idején és azután dolgoztak Németországban.
The World of Alphabets by Hermann Zapf; A Kaleidoscope of Drawings and Letterforms – egy CD-ROM, amely illusztrálja Zapf tipográfiai terveit
Spend Your Alphabets Lavishly! * The work of Hermann & Gudrun Zapf – Hermann és Gudrun
Zapf összegyűjtött munkái
Alphabet Stories:
A Chronicle of Technical Developments by Hermann Zapf (Alphabetgeschichten a német kiadásban) – életrajzi mű, amely elbeszéli Zapf életét Nürnbergi gyermekkorától a Linotype GmbH-val kiadott legújabb betűtervezési munkáiig. Az első kiadás 2007-ben látott napvilágot.
David Nalle a Scriptorium alapítója, vezető tervezője, az ő dolga az eredeti fontok kialakítása és a történeti források alkalmazása. Dave-et kora gyerekkorától foglalkoztatja a kalligráfia, mindig is előszeretettel tanulmányozta a régi kéziratokat, és másolta a neki tetsző betűmintákat. Egyetemi évei alatt egészen jól keresett bizarr formák, például testvéri szövetségek vagy evezőstársaságok címerének megtervezésével.
1991-ben Dave nekilátott, hogy a régi magazincímlapok kézi másolásában, a jelvények és térképek megrajzolásában szerzett jártasságára alapozva önálló fontokat tervezzen. 1992-ben forgalomba hozta nyers, ám szokatlan betűcsaládjainak első készletét az America Online-on keresztül. A történelmi mintára támaszkodó fontja, a William Morris Troy betűtípusa alapján kimunkált Kelmscott kirobbanó 
sikere arról győzte meg Dave-et, hogy tipográfiai munkája piacképes, így ez vezetett a Scriptorium megalapításához – máig ez betűterveinek kereskedelmi csatornája. Azóta teljesen eredeti fontok, történelmi betűmintákat feldolgozó betűtípusok és egyedi kézi rajzolatú betűk sokaságát alkotta meg. Munkája képezi a Scriptorium kollekciójának gerincét.
Bejegyzések
